Előre egy hosszabb lélegzetvételű íráshoz

Első vonalbeli, vagy más néven first line managerként dolgozom. Vannak érdekes események, amik még most is furcsa érzéssel töltenek el. Például még mindig érdekesen hat rám, hogy hireing tevékenységekkel keresnek meg.

De ez csak egy nüansznyi esemény. A lényeg, hogy egyértelműen többet kell foglalkoznom az emberi lélekkel, mint előtte. Ez számomra nehéz, mert bár látszólag könnyen beszédbe elegyedek emberekkel nem igazán hoz izgalomba személyes életük. Vallom azt, hogy minden ember élete a saját dolga egészen addig, amíg nem ütközik mások életével.

Már korábban is többet írtam különféle emberi tulajdonságokról (pl.: itt, itt, itt, itt és …). Most azok az emberi tulajdonságokról fogok írni, amik nem egyértelműen irritálóak, de a mindennapi munkavégzést nagy mértékben befolyásolják. Mindegyik tulajdonság egy valós ember jellemzője. Aki felismeri magát vagy akár másokat (nem csak tisztán) a véletlen műve.

Rábeszélő

Sok feladatköre van az illetőnek. Sajnos a rárótt, vagy felvállalt feladatok közül csak egyhez van igazán nagy érzéke, abban fenomenális, de a másikban nem igazán. Részben az ő hibája. Az első feladatköréhez irgalmatlan jó képessége van. Ez a képesség a beszélőke. Beszélni az ügyfelekkel és meggyőzni őket. Ehhez igen nagy tehetsége van.

A gond akkor kezdődik, mikor a nem egyértelműen jó értelemben lehengerlő beszélőkését exact dolgok megvitatásában és ezekkel kapcsolatos meggyőzésekben is alkalmazza. Amit ezzel elért, hogy ebben a szerepkörben nem veszik komolyan, sőt talán le is nézik (vagy nézzük, hiszen nem akarom kivonni magam ez alól).

Személyes tapasztalatom volt, hogy ráhagytam egy szakmai (management) vitás dolgot csak azért, mert nem volt türelmem megvárni, amíg szóhoz jutok. Többször próbáltam párbeszéddé, konstruktív vitává alakítani az ömlelgést, de ahelyett alkalmazta az eladásban talán sikeresen használható technikát, hogy lyukat beszél a másik hasába. Ez egy vásárló meggyőzésében jó lehet, hiszen, minél többet halassz valamit, annál inkább elhiszed azt. A különféle propagandák erről szólnak.

Mit lehet az ilyen emberrel kezdeni?

Elaprózódó

Gyakorta egyben van az Ötletelővel.

Jellemzője az, hogy nem tudja befejezni a feladatokat, illetve, ha befejezi, akkor mindent vagy semmit alapon.

Belekezd valamibe, majd jön valami (nem mindig) külső behatás és azzal kezd el foglalkozni. Ha valaki szól, akkor visszatér az eredeti problémára, vagy éppen egy másikra. Ez látszólag párhuzamosság, de valójában irgalmatlanul nem hatékony megoldás.

Joel írt már erről a párhuzamosságról. Röviden csak számolj. Adott egy feladat 5 egységnyi idő alatt végezhető el. Másik feladat, ami szintén 5 egységnyi idő alatt végezhető el.

Végezd el egymással párhuzamosan. Természetesen a feladatok igazából nem párhuzamosíthatóak, mert neked kell elvégezni és nem másra rálőcsölni. Ez körülbelül azt jelenti, hogy 1 egy időegységenként hajtod a feladatot. Egyszer az egyiket, majd a másikat és megint az elsőt. Nem kell erős matematikai háttér, hogy kiszámoljuk, hogy a feladat befejezéséhez átlagosan 9,5 időegység kell. Az egyik a 9. időegységben fejeződik be, mag a második a 10.-ben.

Mási esetben végezzük el szépen sorban egymás után. Ekkor az első az 5. időegységben fejeződik be, míg a második a 10.-ben. Átlagos befejezési idő 7,5 időegység.

Igen jelentős különbség. Tapasztalt informatikusok soha nem becsülték le batch feldolgozás előnyeit), de mint ember gyakran elfelejtkezünk erről. Ráadásul itt csak a tiszta munkavégzést számolunk. nem vettük figyelembe a váltás időköltségeit.

Akárhogyan is nézzük a melóhelyen az elsődleges, hogy jó munkát végezzünk. A mesterember dicsérete a jól végzet munka. De olyan sokszor akarunk megfelelni másoknak, akik tudnának egyedül is boldogulni, vagy egyáltalán nem életbevágó azonnal elkezdeni dolgokat, amiket a következő megszakításban egy másik feladattal helyettesítünk. (Természetesen jól is érezzük magunkat, de azért nem játszótér, vagy teadélután)

Következményül egy olyan embert kapunk, aki akármilyen okos és jó fejlesztő mégsem mondható hatékonynak. A határidőhöz képest mindig megcsinálja a dolgokat, így technikailag nehéz “megfogni”. A gondok nem is nála jelentkeznek, hanem azoknál, akik munkája az ő munkaeredményétől függ.

Mit lehet az ilyen emberrel kezdeni?

Ötletelő

 

Az ötletelő az az ember, akinek sok és gyakran jó ötlete van. A gond (ami nem feltétlenül gond) az, hogy ezeket az ötleteken nem viszik végig. Gyakorlatilag elmondható, hogy az alapötleten kívül nem jut tovább. Tudom is, hogy miért, én is ilyen vagyok, csak én már tanultam az “eredményekből”.

Szerintem az ok az, hogy az ötlet mindig izgalmas és világmegváltó, míg a kivitelezés általában unalmas.

Egyik munkatársam felvázolt egy ötletet a rendszer fejlesztéséről. Nagyon jó ötlet és egyértelmű, hogy végig kell vinni. fontos és sok munka kell a véghezviteléhez. Feltettem azt a gyakorlatias kérdést: mi legyen az első lépés? És nincs válasz. Pedig…

És a fenti példa csak arról szól, hogy az ötleten túl nem is gondolkodott. Ezzel szemben tenni is kellene. ha tényleg jó az ötlet, akkor ki kell fejteni. Meg kell győzni a kevésbé fantáziadús kollégákat. Tervet kell készíteni a kivitelezéséhez. Sőt a kivitelezés meg is kell csinálni, de legalább levezérelni. De, mint korábban mondtam, hosszú, unalmas tevékenység.

Amit tenni kellene, hogy az ötlet után az eredményt is szeretnénk látni. Ha ezt a vágyat is sikerül felhergelni, akkor sínen van a dolog. Tudatosítani kell benne, hogy dicsőséget csak úgy szerezhet, ha véghez is viszi, amit kitalált.

Mit gondolsz?

Zargató

Furcsa, hogy a tesztelő kollégák között van a legtöbb ilyen jellemzővel rendelkező ember.

Az ilyen ember minden áron késztetést érez arra, hogy odajöjjön és személyesen elmondja, mi is helyzet (már—már szituáció). Vannak erre nagyon jól definiált médium halom: bugtracker, e-mail, messanger, papírfecni, csőposta, postagalamb. A lényeg, hogy a személyes beszéd előnyös szociológia, de hátrányos munkateljesítmény szempontjából.

Én is szívesen beszélek személyesen, de ha éppen benne vagyok egy munkában, akkor egy ilyen személyes gond—és—nyűg meghallgatás után másodpercekkel már nem is emlékszem, hiszen az aktuális meló az amin az agyam jár. Ha munkában vagyok, akkor gyakorlatilag bármilyen más kommunikációs formahatékonyabb a személyes beszédnél. Többszörösen is. Én sem kapok megszakításokat, amik lassítják a munkámat. Írott formában legalább dokumentált lesz a kérdés/óhaly-sóhaly/panasz.

Egyik legutóbbi élményem a következő. Odajön egyik tesztelő és megkérdezi ki foglalkozik most egy bizonyos modullal? Igazából mindegy, mert mindenki foglalkozik mindegyik modullal. Mondom neki, mondja nekem. Nem megy a program. Várok, hátha jön még valami infó. Másodpercek telnek el. Felvonom a szemöldököm, mégis mi a gond, tünet, piroslufi stb. Ezen hatékonynak mondható beszélgetés végén nem értettem miért jött hozzám, hiszen nem egy olyan dolog, ami irgalmatlan sürgős, vagy extrémen bonyolult lenne. Utolsó kérdésem az volt, hogy ezt beírta-e a bugtrackerbe? Nem írta be. Megkérdeztem miért. Válasza az volt, hogy azért dolgozunk együtt, hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat ahelyett, hogy leveleznénk.

A valóság az, hogy egy ilyen felesleges párbeszéd 30 perccel vetette vissza az én munkavégzésemet. Ő max. 3 percet nyert, hiszen kb. ennyivel került volna több időbe ugyen ezeket a dolgokat leírnia. Nettó eredmény -27 perc. Fasza.