Két könyvet is említenék:
Mindkettő a szivaról szól. Meglepő módon igen kevés különbséget találtam a két könyv között. Eredet, szivarkészítés, szivarozás. Másdik felében pedig a különféle szivarok ismertetése.
De mindez nem is lényeg, hisze maga a szivar a lényeg. Az aroma és íz élvezete. Elősre erős, sőt büdös illat. De amint ráérzel az első jó szivar ízére azonnal vágyni fogsz rá.
Nem luxus. Szivarozz hetente egyszer. Menj el egy kávézóba. Ülj le. Vedd elő a szivart. Ne furcsáld, ha megnéznek, hiszen nem mindennapi, a sok cigis között. Rendelj egy kávét és kérsz szivarhoz való hamutálat. Álltalában nincs. Szépen, komótosan gyújts rá és élvezd azt az egy órányi nyugalmat.
Ha buzgómócsing ember vagy, akkor nehéz lehet egy órát szivarozással töltened. Ha ilyen vagy, akkor nem neked való a szivar.
A szivar relaxációra, gondolkodásra serkent. Legjobb ötleteim ekkor keletkeznek.
A magyar kévázók többsége sajnos nem rendelkezik szivarozásra alkalmas hamutállal. Ez olyan hiányosság, amit nem értek. Tucatszám vannak cigarettához való hamutál, de sehol nem láttam és kaptam másik fajtát. Gondolom a pipázók is hasonló gondban vannak. Vágyom arra az élményre, amiben az isztambuli repülőtéren tapasztaltam. Leültem és rágyujtottam. A pincér azonnal hozott egy nagyon szép szizvartálat. Rajtam kívül ott sem szivarozott senki. De mégis volt, lehet, hogy csak egyetlen egy, amivel szép emléket okozott bennem az a hely. Ha legközelebb arra járok biztos, hogy betérek egy szivarra.
